Foglalkozások – Kurzusok – Projektek – Táborok – Programok
gyerekeknek, kamaszoknak, fiataloknak, szülőknek, családoknak, közösségeknek
– Egyboglya a Családi Közösségekért Alapítvány –
"Egy boglyában vagyunk!"
Egy boglyában vagyunk! A régi népi szólás jelentése: egymást segítjük. A paraszti kultúrában az emberek a faluközösségben abban segítették egymást, amiben tudták, pl. közösen gyűjtötték a mezőn a szénát és rakták belőle a szénaboglyát.
Célunk, hogy a helyi közösségek ma is megtapasztalják, együtt könnyebb. Hiszünk benne, hogy a XXI. században városokban is szükség van kis közösségekre: falura a városban. Küldetésünk ilyen közösségeket létrehozni.
Elkötelezettek vagyunk a gyerekek jövőben fontos készségeinek fejlesztéséért, a természetközeli nevelés, öko-szemlélet, élhető települések, város-vidék kapcsolatok iránt, ahol a fókusz a családokon van. Szeretnénk, ha a testvérvárosok mintájára a vidéki (elsősorban hátrányos helyzetű kistelepülések) és városi kisközösségek között együttműködések jöjjenek létre.
Programjaink











