+36 30 900 6228 | 1031 Budapest, III. kerület, Kaszásdűlő, Boglya u. 1. fsz. kapcsolat@egyboglya.hu
Lesznek idén is táborok

Lesznek idén is táborok

Lesznek idén is táborok

Idén is táborozunk ! 🙂

A mai kormányinfón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelentette be, hogy lehetnek  gyermektáborok a nyáron! Az engedély a napközis és az ottalvós táborokra is vonatkozik! Még nem ismertek az idei ajánlások, részletszabályok, de természetesen készülünk, tervezünk, mint ahogy 10 éve minden nyáron.
Köszönjük a sok érdeklődést Tőletek!️ 😊
A gyerekek megérdemlik, hogy játszanak, nyaraljanak, töltődjenek, élményeket szerezzenek a nyár folyamán. Ebben segítünk a szülőknek alapítványként, szakember csapatként.
Tavaly már begyakoroltuk a covid tábort, bízunk benne, hogy minden rendben lesz.

Mi lesz másképp, mint eddig?

Idén az Egyboglya a Családi Közösségekért Alapítvány nyári gyermektáboraiban iskolai közösségi szolgálat keretében (50 óra) csak régi táborozókat fogadunk. Nem tudtunk belső képzést tartani a számukra, ezért folyamodtunk ehhez a megoldáshoz. 
– Csak oltott, védettségi igazolvánnyal rendelkező munkatársak, ifjúsági segítők lesznek a táborokban.
-Napközis táborban nem lesz pénteki táborzáró továbbra sem.
-Megpróbáljuk Csillaghegyen megoldani az eldobható műanyag tányérokról rendes tányérokra átállást. ANTSZ elv az eldobható műanyag tányérok használata… de annyira környezetszennyező… sajnos nincs mosogatógép a közösségi házban… szerzünk egyet, ha törik, ha szakad! Beszámolunk, hogy sikerült a projekt.
-Már tavaly bevezettük a víztartály-saját névvel ellátott kulacs verziót. Bevált. Megtartjuk.
-Lesz reggeli lázmérés, távolságtartás.

 

Mi lesz ugyanúgy vagy még jobban?

Ugyanolyan lelkesedéssel, szeretettel várjuk a táborozó gyerekeket, mint a tábor eddigi 10 éves történetében.

Részletesen:

Kamasz táborunk csak délutáni tábor. Azért lett ilyen, mert az igényekből indultunk ki, hogy délelőtt a kamasz aludjon jó sokáig, ha megteheti. Ebéd után pedig bejön hozzánk és az érdeklődésének megfelelő programokon vesz részt. A napközis tábor délutáni sávjában is lesz “kamasz részleg” , tehát hozzájuk csatlakoznak azok, akik csak délután táboroznak velünk. A kamaszok délutánja is jobban tematizálódik mint eddig. Adott hétre 1 foglalkozás mellett köteleződnek el, pl, programozás, képzőművészet, drámajáték-színpadi játék.

A Turistáskodó tábor a sok szabadtéri program és a kevés létszám (max. 15 fő) miatt kedvező helyzetben van járványügyi szempontból, ugyanakkor a tömegközlekedésre kiemelten figyelünk és biztosan fog szerepelni a “hátizsák szabályzatban” a folyékony fertőtlenítőszer és a maszk is.

A Falusi tábor ottalvós (egy légtérben alszik 4-5 táborozó gyermek), de ez a táborunk nyár végén van és addig még jobb helyzetbe kerülhetünk járványügyi szempontból. Az együtt alvók sokszor testvérek, barátok.

A Falusi családos táborban az együtt alvók családtagok, az étkezéseknél, programoknál betartjuk a higiénés szabályokat.

Az ÁNTSZ ajánlások miatt maximáljuk idén is a táborozó gyerekek létszámát.

… nagyon jó programokkal készülünk idén is, mert a gyerekek megérdemlik a vidámságot, az alkotást, a közös játékot. 🙂
Az Egyboglya Táborokról további infók, jelentkezés: https://egyboglya.hu/taborok-2021/

0